Férfiasan bevallom, nehéz ezekbe a sorokba belekezdeni. Nehéz, mert egy mindenkit érintő problémáról fogok most beszélni.
Pár hónappal ezelőtt még senki nem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet. Az egész ország a cigány gyilkosságokon szörnyűlködik, miközben ebben a kis városban sokkal megrázóbb dolgok történnek.
Egyes források szerint ezt is előre eltervezték (csak úgy, mint a gyilkosságokat), mások szerint ezt nem lehetett előre látni. Nem tudom kinek higgyek, de a hír fagyos lavinaként zúdult rám.
Azonnal a telefonom után nyúltam és hívtam valakit, bárkit, csak tudjon a dologról (lehet erről nem tudni egyáltalán?) és azt mondhassa "áááá, nem is igaz!!". Ilyet senki nem mondott, helyette a telefonok végén sírás, ordítás, és káromkodás fogadott. Utóbbiak főleg azért, mert párszor téves számokat hívtam ijedtemben.
Mély depresszióba estem, szinte már csak ösztönből cselekedtem. Felvettem a kabátom és a zuhogó esőben átrohantam a fél városon, hogy a szemeimmel lássam. Mikor odaértem, fáradtan, meggyötörten, láttam, hogy igaz... térdre ereszkedtem, megcsókoltam a keresztem és elmormoltam egy imát.
A MANCI ÚJRA MEGNYÍLT
Igazán sajnálom.... úgy tűnik a gonoszt sosem lehet végleg kiűzni.
